Múlt héten a nagy pasibemutatás után két nappal ismét fellépés volt, ami után kivételesen nem mentem el sörözni a csapattal. Művésznő tartott rám igényt, az most mindegy, hogy milyen kifogással. Orbitálisat szeretkeztünk vagy két órán át. Mint régen, készséges volt, aranyos, vad, és hangos. Aztán sokáig összebújva simogattuk egymást. Már azt hittem(reméltem), nálam alszik, amikor felállt, és közölte, hogy ezeket az élményeket sosem tudta számára senki sem nyújtani, de szereti a srácot(lúzert) és ma este nála alszik. De tudod, hogy az egy örök vesztes! Tudja. Öltözött, és ment. Még egy puszit sem engedett. Vissza sem nézett, csak az illatát hagyta itt, meg egy kis ízét a nyelvem hegyén. Úgy éreztem magam, mint egy kurva.
Miután majdnem szétbasztam az egyik ajtófélfát, csatlakoztam a csapathoz, alapos lerészegedés céljával, zuhanyzás nélkül. Nem tudom, hogy az ambivalens arckifejezésem(Jó volt, de most nagyon szar), vagy a bőrömön maradt feromonok hatására, de az egyik csaj kitalálta, hogy nálam alszik. Mikor felmentünk közöltem vele, hogy ki vagyok facsarva, és nem lesz szex. Film, vízipipa, alvás. Őt ma fogom megdugni. Hétvégén többnapos fellépésen voltunk, és már pénteken fixáltuk a helyet, időt, és tárgyat. Kár volt, mert később találtam egy másik(jobb) csajt, néztek is egymásra furcsán, de az ígéret szép szó...
Minden nő ribanc.